11. English B és Italian

  Oh. My. God!
Eddig is éreztem, hogy nem leszünk jóba Kerstinnel, de ez a mai óra tényleg kiverte a biztosítékot. Egyszerűen nem értem, hogy került ez az ember ide. Nyávog, nyafog, úgy beszél velünk, mintha gyámoltalan kis ovisok lennénk, akiket neki kell bevezetnie a nagybetűs, csúnya Élet rejtelmeibe ("Be critical!, jees..."), de szerintem a nevemet nem tudja fejből, vagy azt, hogy hányan is vagyunk a csoportban (hatan), és a figyelme körülbelül odáig terjed, hogy amikor Petra elkésett, megnyugtassa, hogy á, nem ő az utolsó (ő volt), mert még Martin sincs itt (ott voltam). Szerintem simán be lettem írva hiányzónak.
  A mai órán kihívta Shankart a tanári asztalhoz, hogy ugyan, mesélje már el, hogy milyen volt az előző éve (Shankar iraki, és ismétli az évet, mert tavaly még egy szót sem tudott angolul, és azt kellett tanulnia, nem a többi tárgyat, egyébként most már egészen jól beszél), mondja már el, ugye nagyon  frusztrálták őt a kulturális különbségek, ugye nagyon nehéz volt beilleszkednie, meg egyáltalán, ugye nagyon hiányoztak a szülei?
  ???
  Ez mióta kell, hogy téma legyen angol irodalom (!) órán (amiből egyébként szerintem simán szimpla nyelvórát fog csinálni, ami egy durva súlyosbító körülmény), és utána miért kell nekünk erről kérdezgetni szegény lányt? Most komolyan. Ez egy icipicit nem tapintatlan?
  Aztán valaki megjegyezte, hogy az egyik tanár nagyon kedves és segítőkész volt vele, Kerstin:
  - Oh, she's Austrian. -, és közben bólogatott hozzá.
Kerstin osztrák.
  Egyébként már az első órán azzal indított, hogy majd igyekezzünk ne elkésni, mert télen elég rosszkedvű szokott lenni, és olyankor nehéz kedvesnek és segítőkésznek és vidámnak lennie (ki kérte rá, hogy vidám legyen? korrekt legyen, és kész, ne vidám), szóval ne késsünk el, és mivel ő jobban szereti a másik termet, ott lesznek az órák, és mi mindig ott várjunk majd rá, még ha az órarend szerint máshol is lennénk.
  Ehhez képest háromszor késett tíz-tizenöt percet azzal az indokkal, hogy nem talált meg minket.
Mi ott voltunk.
  Komolyan, nagyon idegesítő.
Persze, jól lehet rajta szórakozni, tegnap is végigpoénkodtuk az órát Kahoval, de könyörgöm, azért pont az angolt nem ártana rendesen tanítani itt.
  Mert az egy dolog, hogy mindenki azt használja, de például a nyelvtant pont ezért mindenki igazítja is a saját nyelvéhez, tele van az egész hely akcentusokkal, a szövegbe belekeverjük a saját szavainkat, szóval azért egy rendes angolóra időnként nem ártana.
  Ehhez képest ma azt magyarázta nekünk, hogyan kell jól előadást tartani (ehhez volt szemléltető eszköz Shankar, akinek utána még az angolját is lehúzta, és megkérte, hogy nézzen át néhány nyelvtankönyvet otthon (!), hogy jobban tudja használni az igeidőket, elnézést-elnézést, ezt nem neki kéne megtanítania az órán???).
  Mintha egyikünk sem tartott volna még soha életében prezentációt.
Hihetetlen.
  Olaszon Christina nagyon lassan beszél, és egy kicsit olyan, mintha teljesen az alapoktól tanítana, de szerintem ez azért van, mert nagyon vegyes a csoport, van aki tényleg semmit nem tud, és van, aki igazából már folyékonyan beszél olaszul.
  De nagyon gyorsan haladunk, aminek örülök.
De, persze, "Nonn scrrivete sul' libro, perr favore!"

  Most free blockom van, reggelizem (meglepően finom az olasz jam, azt hittem műanyagíze lesz a kis dobozkától, mint otthon, de nem). Mostanában cukrot öntök a müzlibe, mert különben egy kicsit ízetlen.
  Egyébként ilyenkor lehet a legjobban blogolni, mert nincsen senki a Dayroomban, csönd van, gyors a net (egyébként folyamatosan elszáll), és ilyenkor még nem vagyok fáradt.
  Ma még lesz matek és közgáz, utána taster sessionok (meg kellene nézni, mire jelentkeztem mára, mert elfelejtettem), csütörtökön meg sziklamászás.

  Idő szép, lehet, hogy majd megyek Portoba...

  Tegnap volt egy félórás residence meetingünk a szeméthelyzetről és arról, hogy retkes a konyha ("The Kitchen Problem"). Persze az internetet nem javítjuk meg. (De ma tényleg mindenki elmosogatott maga után.)