8. Sziklamászás

  Nos, igen, ma délután kezdődtek a délutáni sportok (még csak kipróbálás jelleggel, hogy tudjunk választani), és én sziklamászni mentem...
  Elautóztunk két kisbusszal egy kicsit odébb Duinotol, ahol mászható sziklafalak vannak, két olasz alpinista (a suli együttműködik az olasz alpinista szövetséggel), egy tanár és két másodéves jött velünk biztosítani, kicsit hűvösebb, nedves idő volt, és általánosságban véve kevés volt a felszerelés, és sokat kellett várni egymásra, de szuper volt. Maga a felmászás része nem olyan nehéz, inkább nagyon kellett figyelni arra, amit csináltunk, és egy-egy nehezebb szakaszon eltartott egy ideig kitalálni, hogy hova lépjen az ember, de nagyon élveztem.
Az ereszkedés része először ijesztő volt: a dolog úgy történik, hogy mindkét kezünkkel elengedjük a sziklafalat, és a földön álló biztosítóemberre bízzuk magunkat (teljesen), és ő szépen lassan leereszt minket.
  Hát először nagyon görcsöltem.
  Egyetlen darab kötélen függeni tíz-húsz méter magasan, egy olyan emberrel a kötél másik végén, akinek éppen csak a nevét tudom... (ráadásul a heveder tépőzárja is recsegett, olyan megnyugtató módon)
  De másodszor már ez a része tetszett a legjobban. Majdnem olyan, mintha repülne az ember.
  Délelőtt pedig megvoltak az első óráink. (!)
Biosz, töri, matek, angol, világirodalom (ebből lesz majd a magyar selftought).
  A biosz elég keménynek tűnik, mondjuk annyira nem böngésztem át a tananyagot (az biztos, hogy már az egészet tanultam), inkább a szókinccsel lesz sok munkám. Egyébként a tanár nagyon kedves, Mikenak hívják, angol anyanyelvű, de direkt a kedvünkért elég lassan beszélt. Szerintem ez egy szép dolog volt a részéről, nem mintha egyébként problémám lenne az emberek megértésével, de mégis, az ilyesmi jól esik az embernek. Nem tudom, említettem-e már, de az angol anyanyelvűekkel mindenkinek az a baja, hogy általában hihetetlenül hadarnak, és nagyon nehéz őket megérteni. (Különösen az amerikaiakat.)
  A töri pozitív csalódás volt, Eunice elég jó tanárnak tűnik, bár már most lehetett érzékelni, hogy szeret csapongani az anyagban (mondjuk a dolog érthető, a helyében én is szívesen válogatnék az európai, afgán, kínai, indiai témák között), és az is elég jól látszik, hogy leginkább a két világáhborún, és a második világháború utáni időszakon lesz a hangsúly, aminek örülök. Itthon szerintem ezt ritkábban tanítják részletesen középiskolában, pedig szerintem nagyon érdekes.
Magán az órán csak magáról "a" 20. századról beszélgettünk, átfogóan, a dolognak leginkább az ismerkedés volt a lényege. Nicola rám sütötte, hogy túl "szovjetcentrikusan" gondolkodom, amin először alaposan megdöbbentem, de jobban belegondolva, elég természetesnek tűnik.
Nekem pedig az jutott eszembe, hogy mi egy páran elég jól dobálgattuk a párizsi békeszerződéseket, a bolsevik forradalmat, meg a rendszerváltást, de pont mögöttem ült egy hong-kongi srác (Raymond), és erősen kétlem, hogy ő túl sokat hallott volna ezekről a dolgokról.
  Bár, ki tudja.
Matekon megkaptuk Timet, remélem nem lesz belőle végül semmi probléma. Szerintem ez az első órája teljesen korrekt volt. A matekkal szemben várakozó álláspontra helyezkedtem, tekintve, hogy egyelőre nem tűnik nehéznek, de mindenki azt mondja, hogy az év vége felé és főleg jövőre fog bedurvulni...
  Az English B, valljuk be, nem tetszett. Októberben lehet még tantárgyat változtatni, addigra igyekszem összehozni az A2-t.
  A világirodalom elég furcsa egyelőre, házinak például kaptuk egy Kafka-elbeszélés első négy mondatát elemezgetni. Hát nem tudom. Azért ez szerintem kicsit kevés. Mármint, ez a négy mondat klasszikusan az a négy mondat, ami pont azért van, hogy elkezdődjön a dolog, aztán legfeljebb  később még utalnak rá, megváltoztatják, átalakítják, stb., de mi ezt mind nem tudjuk. Mondom, furcsa.

  Este a menzán kivételesen valami currys szósz volt a tésztához, ez az esemény pont annyira fontos, hogy lejegyezzem az utókor és a világ számára.
  (Egyébként, ugye, minden délben és este, pasta con pomodoro. Tegnap volt sajtszósz, de hát az még mindig nem curry.)